Legjobb válasz
Még távolról sem zárja be.
A Szentszék éves költségvetése kb. 315–350 millió dollár. Az összes alap / eszköz körülbelül 10 milliárd dollár. Ez kisebb, mint a legtöbb kutatóegyetem, nem is beszélve a vállalkozásokról, a bankokról és a kormányokról.
A Vatikánvárosi állam a GDP-ben az utolsó, vagy ahhoz közeli helyet foglalná el az országok között. A költségvetés nagysága szerint az országok között 193-as.
Természetesen a Vatikáni Múzeumok és a Bazilikák felbecsülhetetlen értékű művészettel és építészettel rendelkeznek, de ezek többnyire nem éppen olyan dolgok, amelyeket el lehet adni – és valójában több pénzt gyűjtenek a múzeumban való bemutatással és a belépők felszámításával, mint ha lennének.
Hasonlítsa össze a Vatikán 10 milliárdos adományát / eszközeit az olyan egyetemekkel, mint a Harvard (40 milliárd dollár), a Yale (30 milliárd dollár) vagy Stanford (28 milliárd dollár).
Vagy a Bill és Melinda Gates Alapítvány, amelynek adománya 50 milliárd dollár, ötszöröse a Vatikánénak.
Vagy olyan vállalatok, mint az Apple, az Amazon, és a Microsoft, amelyek valamennyien körülbelül billió dollárt érnek.
Vagy olyan országok kormányai, mint az USA (106 milliárd USD), Kína (64 USD) vagy Japán (25 USD).
Még más nemzetközi nem kormányzati szervezetek vagy kormányzati szervezetek is gazdagabbak és nagyobb költségvetéssel rendelkeznek. Az ENSZ költségvetése meghaladja az évi 50 milliárd dollárt. Még a nemzetközi Vöröskereszt is körülbelül évi 2,3 milliárd forintot tesz ki.
Ha figyelembe vesszük, hogy a Szentszék idősebb, mint ezek az országok, a vállalatok és más szervezetek együttvéve mégis lényegesen kisebb költségvetéssel működnek, és adottságokra kell gondolni, vajon miért tart fenn a Vatikán gazdagságának ez az elképzelése. A katolikus egyház vagyona több tízmilliárd dollár. Ezeket az eszközöket földeken, épületekben, kórházakban, jótékonysági szervezeteknél tartják, amelyek közül sok pénzt ad el. Az egyik tényezőt figyelembe kell venni, hogy a római katolikus egyház tagsága az egész világ népességének körülbelül 1/7-ét teszi ki. Nevezhetjük „üzletnek”, de ha mégis, akkor ez egy olyan vállalkozás, mint a GM, a Toyota, az Amazon, a Berkshire-Hathaway, a Telstra vagy bármely más olyan profit-profit probléma, amelyet megnevezhetnénk. Valójában azt lehet mondani, hogy egyházként a római katolikusok különösen rosszul állnak a gyűjtemények terén. Nem erőltetik a „tizedet”, mint sok evangélikus egyház teszi, sok híve egyáltalán nem járul hozzá semmihez, és általános törekvésük arra irányul, hogy „életben maradjanak”, hogy mind szellemileg, mind gyakorlatilag bármilyen módon szolgálhassanak. A római katolikus egyházat olyan erősen sújtotta a pedofil papbotrány, hogy szó szerint eszközöket adtak el, hogy pereket fizessenek. A jogi számlák magasak voltak, és a botrány messzemenő hatást gyakorolt más vallási intézményekre, amelyeknek pénzügyi védelmet kell támasztaniuk a történelmi visszaélések és állítólagos visszaélések miatt is velük szemben támasztott valós és illegális követelésekkel szemben. (Hajlamosak vagyunk előnyben részesíteni az áldozatokat ott, ahol élek, nem akarunk tévedni a megtagadás és a valódi áldozatok további szenvedése mellett.) Néhányuknak olyan egyházi kormányzati rendszere van, amely a helyi egyházi autonómiát részesíti előnyben, így nem igazán lehet azt mondani, hogy például a déli baptista egyezmény „gazdag”, mert entitásként csak viszonylag kis mennyiségű vagyonnal rendelkeznek. A helyi egyházak és más intézmények teljes egészében a helyi gyülekezetek tulajdonában vannak, vagy olyan okleveleken keresztül, amelyek külön intézményként határozják meg őket. Szó szerint nincs mód arra, hogy megfelelően kiszámítsuk a különböző vallások állományainak „almáról almára” összehasonlítását, de a magánvállalkozások tömegesen nagyobb vagyonra tesznek szert ebben a világban, mint a vallások.
Kormányok, másrészt politikailag mínuszban működjön. Különféle adók és díjak révén képesek arra kényszeríteni az embereket, hogy „adják”, míg az egyháznak való adakozás teljesen önkéntes. Még az Apple sem tud továbbra is boldogulni, ha hirtelen mindenki úgy dönt, hogy nem vásárolja tovább a termékeit és szolgáltatásait. A nap végén mindannyian túszként vagyunk tartva, nem az egyházak, talán egy kicsit inkább a mega vállalatok, hanem minden bizonnyal a kormányok szerte a világon, akik gyakorlatilag bármit megtehetnek, amit csak akarnak, míg végül feledésbe merülnek, és végül Görögország vagy rosszabb esetben Észak-Korea és Venezuela, ahol legkevesebb problémájuk a „kifutó papság”.